Bábolna Önkormányzata a vagyonkezelésébe adott állami földből tavaly 2009. november
4-én 85 hektárt adott használatba („együttműködési megállapodás” keretében) az
IKR Zrt.-nek. Az Önkormányzat az MNV Zrt-hez 2009. október 13-án érkezett megkeresésében
jelezte, hogy a vagyonkezelésébe adott ingatlanokat haszonbérbe kívánja adni.
Az MNV Zrt. a 2009. november 9-én postára adott levelében tájékoztatta az Önkormányzatot
a vagyonkezelési szerződésben vállalt hasznosítási kötelezettségéről, és egyúttal
jelezte, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nincs módjában a kért hozzájárulást
megadni, annak megadására több információra van szükségünk. Az MNV Zrt. kérte
az Önkormányzattól, hogy a pályázat kiírásával kapcsolatos teljes dokumentációt
küldje meg Társaságunk részére, mivel csak ennek ismeretében van módunkban a szükséges
döntéseket meghozni. Ezt követően a vonatkozó dokumentációt az MNV Zrt. felülvizsgálta
és megállapította, hogy az önkormányzat elmulasztotta a vagyonkezelési szerződését
az annak megkötésétől számított 30 napon belül az illetékes földhivatalhoz földhasználati
nyilvántartásba vétel céljából benyújtani, így az érvénytelenné vált. Erre való
tekintettel a hozzájárulást nem áll módunkban megadni, egyben az MNV Zrt. kezdeményezi
az eredeti állapot helyreállítását.
Budapest, 2010. január 21.
MNV Kommunikáció