Az uniós pályázatokhoz kapcsolódó tulajdonosi hozzájárulások kiadásának feltételei
a
Nemzeti Földalapba tartozó földrészleteket érintő beruházásoknál
a) A pályázónak pontosan, beazonosíthatóan meg kell határoznia az érintett, Magyar
Állam tulajdonába tartozó ingatlanokat, amelyekre legalább a pályázati kiírásban
rögzített ideig (a projekt fizikai megvalósulásának, és az azt követő fenntartási
és üzemeltetési időszaknak a lezárulásáig) érvényes jogcímmel kell rendelkezni.
A jogcímet a kérelmező köteles beadványában megjelölni. Az ingatlan használatát
biztosító jogcím jelen eljárás keretében nem szerezhető meg.
b) A pályázó a benyújtani kívánt, illetve már benyújtott pályázatra vonatkozó pályázati
kiírást csatolni vagy a kiírás internetes hozzáférhetőségét megjelölni köteles.
A beruházás céljának igazolása érdekében mellékelnie kell továbbá a benyújtani
kívánt, illetve már benyújtott pályázatát.
c) A tulajdonosi hozzájárulás kiadásának feltétele a pályázó teljes bizonyító erejű
magánokiratba foglalt nyilatkozata, miszerint az MNV Zrt-nek a pályázatból adódóan
semminemű fizetési kötelezettsége nem keletkezhet, azzal kapcsolatban mögöttes
felelősség nem terheli.
A pályázónak teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkoznia arról is,
hogy az állami tulajdonú ingatlant a pályázat érdekében semmilyen módon nem terhelheti
meg. *
d) A hasznosítás időtartamára és céljára vonatkozó kötelező pályázati kikötés esetén
a pályázónak – amennyiben fenntartója van – be kell szereznie az intézményfenntartó
nyilatkozatát arról, hogy a projekt a pályázati kiírásban rögzített ideig a pályázatban
vállalt funkciónak megfelelően fog működni.
e) A pályázónak meg kell jelölnie a pályázat pontos beadási határidejét és hiánypótlás
biztosítása esetén az arra nyitva álló időtartamot.