A projekt megvalósításához az illetékes uniós program irányító hatóságának vezetője
900 millió forint összegű támogatást ítélt meg.
Az MNV Zrt. Igazgatósága már korábban egyetértett a Gödöllői Királyi Kastély
fejlesztése II. ütemét jelentő Lovarda és a Barokk istálló rekonstrukció kivitelezési
munkáira kötendő építési szerződés megkötésével.
Mint ismert a kormány augusztus 10-én tárgyalta Magyarország 2011. első félévi
elnökségére történő felkészülés helyzetét. A Gödöllői Királyi Kastély az EU-s
elnökség alatt az informális miniszteri ülések helyszíne lesz, ugyanakkor a célok
között szerepel, hogy a kastély a kormányzat konferenciaközpontjaként funkcionáljon
az EU-s elnökséget követően is.
Az EU elnökségi helyszínként szolgáló épületrészek kivitelezését 2010. december
31-ig valósítják meg. A további munkák a terület múzeumi működéséhez szükséges
átalakításból és az eszközök beszerzéséből állnak.
A Lovarda területén egy 400 főt befogadó konferencia-, hangverseny- illetve kiállító
terem létesül, amely alkalmas lesz időszaki kiállítások megrendezésére, akár nagyméretű
műtárgyak bemutatásával is. Megfelelő alternatív uniós elnökségi helyszínként
szolgálhat plenáris vagy szekcióülések befogadására. A lovarda részben alápincézett,
itt található egy boltozott pincefolyosó, mely a kocsiszínnel közös udvarra vezet
és összeköttetésben áll az előtér pinceszinti terével, így kapcsolódik a Barokk
Színház első szintjéhez. A Barokk istálló emeletei középfolyosós elrendezésűek.
A lovarda előteréből felvezető lépcsőn át megközelíthetőek. A festett emeleti
szobák kiállítótérnek, alkalmi szekciótermeknek lesznek használhatóak.
Budapest, 2010. szeptember 7.